Nagyon szoros kapcsolatot ápoltam a feleségem szüleivel. Talán azért, mert a saját szüleim messze élnek, ritkán látom őket, és nagyon hiányoznak. Minden családi ünnepet együtt töltöttünk, és gyakran látogattuk őket hétvégén. Egy évvel ezelőtt azonban apósom váratlanul elhunyt.
Az anyósomra nagy teher nehezedett, és a stressz miatt szívproblémák alakultak ki nála. Szívrohamot kapott, majd az egyik lába is felmondta a szolgálatot. Hosszas kezelések után világossá vált, hogy kerekesszékben kell élnie a továbbiakban. A feleségem, Lilla, nagyon aggódott érte, ezért úgy döntött, odaköltözik hozzá, hogy mindenben segíthesse. Láttam, hogy Lilla kimerült; minden idejét az édesanyjának szentelte, és alig maradt energiája saját magára.
A családunkat megviselte a távolléte. A gyerekek sírtak, és mindannyian hiányoltuk őt. Felajánlottuk az anyósomnak, hogy költözzön hozzánk, így az egész család együtt lehetne, de határozottan elutasította. Végül mi költöztünk hozzá, hogy a gyerekek is közel lehessenek, és Lilla tovább tudjon segíteni neki.
Ahogy láttam, mennyire kimerült a feleségem, elkezdtem több házimunkát vállalni: vacsorát főztem, mosogattam, és próbáltam megkönnyíteni a mindennapjait. Minden erőmmel azon voltam, hogy támogassam őt, amennyire csak lehet.
Egy nap azonban otthon felejtettem a munkahelyi papírjaimat, ezért vissza kellett mennem az anyósom házába. Nem volt otthon senki – talán vásárolni mentek –, de hallottam, hogy anyósom telefonon beszél valakivel. Amit mondott, teljesen lesújtott:
– Nem értem, miért költöztek ide, csak zavarnak. Az a sógorom olyan idegesítően püföli a laptopot, hogy fáj tőle a fejem. A gyerekek rosszak, sikítoznak, berohannak a szobámba. Egyszerűen csak egyedül szeretnék élni.
Ezek után nem voltam képes bemenni dolgozni aznap. Megvártam Lillát, és elmondtam neki, mi történt. Együtt döntöttünk úgy, hogy összepakolunk, és még aznap este visszaköltözünk a saját otthonunkba.
Azóta nem tartjuk a kapcsolatot az anyósommal. Nem számítottam bocsánatkérésre vagy magyarázatra. Csak segíteni szerettünk volna, de úgy tűnik, ez nem volt elég – vagy éppen túl sok volt neki.